Bútortörténet
AZ EGYES FAMEGMUNKÁLÓ IPARÁGAK EREDETE ÉS FEJLŐDÉSE
Átmeneti és csiszolt kőkorszak (i. e. 15 000 - i. e. 2000-ig).
A fából
készült használati eszközök az emberiség legrégebbi ember által
előállított tárgyai voltak. Az emberiség őskorából, fából készült
tárgyak közvetlenül nem maradtak fenn, csak elszenesedett állapotban,
ill. valamilyen tartósabb anyagban — kőbe, márványba vagy bronzba vésve,
ábrázolva.
A fa felhasználása az első szerszám, a kőbalta felfedezésével egy időben
indul meg. A kőbalta felfedezése után kezd az ember először önálló
lakhelyet, fából és nádból készült sátrakat, kunyhókat összetákolni (i.
e. 15 - 13 000-től i. e. 5000...- 2000-ig).
■ Nem kétséges, hogy az összes anyagok közül, amelyek az
emberi otthon megépítésére és díszítésére szolgáltak, a legrégibb
koroktól a mai napig, a fa volt az ember „kedvence" és kipróbált
„barátja". Az egyszerűbb használati tárgyak készítéséhez főleg a fát
használták fel. Amilyen megfelelő volt azonban a fa anyaga, oly nehéz
volt sokáig az ősember számára a fa megmunkálása.
■
Megfelelő szerszámok hiányában ugyanis sokáig nem tudták a ledöntött
farönköket felhasználásra alkalmas módon feldarabolni, és ezért arra
kényszerültek, hogy fél fatörzsből kifaragással, kivájással, kiégetéssel
állítsanak elő egyszerű használati tárgyakat, kezdetleges bútordarabokat
(példa erre a teknőkészítő cigányok munkája).
Kezdetben mindenféle tárgyat, ülőkét (1. ábra), faedényeket (tálak,
teknők), kenucsónakokat is egyetlen fadarabból készítettek. Leginkább
kőris-, jávor- és tölgyfák törzseit dolgozták meg tűz, fejsze, kőkések
segítségével, hosszú, fáradságos munkával. Szerkezeti összeépítésről
csak a nyersfa, vagy egyéb szálas anyag (pl. nád) kötözéssel történő
egyesítésével találkozunk (2. és 3. ábra). Ezek azonban az időszámítás
előtti időszak végére estek, ill. az újkor idején elmaradt afrikai és
dél-amerikai törzseknél voltak találhatók. Több darabból kialakított
szerkezetekről tulajdonképpen csak attól kezdve lehet szó, miután a
fűrészek tökéletesedése lehetővé tette a deszkák előállítását. (Ezzel
először Egyiptomban találkozunk.)
Egyiptom művészete (i. e. 3000. - i. e. 1000).
■ Az egyiptomiak hittek a
lélek halhatatlanságában és ezért a sírokba helyezték mindazokat a
tárgyakat, amelyekre a halottnak jövendő életében szüksége lehet. A
halotti kultuszt szolgáló építményeknek és Egyiptom száraz éghajlatának
köszönhető, hogy sikerült tökéletesen ép állapotban fennmaradt egyiptomi
sírokban sok tárgyi emléket feltárni. Az ismert egyiptomi faeszközök
többsége az új birodalom idejéből (kb. i. e. 1500 körül) származik. A fa
eszközöket Egyiptomban rabszolgák készítették. Itt már találkozunk a fa
megmunkálásának bizonyos szakosításával. A bútorokat speciális
kézművesek készítették. A munkamódszerek apáról fiúra öröklődtek.
■
A mai nyílászáró szerkezeteket (ajtó, ablak) még nem ismerték. Nem
ismerték még az esztergapadot és a hordó készítését sem. Ezek a szakmák
későbbi időszakban alakultak ki.
■
Az egyiptomiak által használt szerszámok jó részét ismerjük. Használták
már a fűrészt, vésőt, fúrót, fejszét, kalapácsot és faragókést. Az
alkatrészeket a korábbi összekötözés helyett már szerkezeti kötésekkel
tudták kapcsolni. Ezeket a kötéseket alkalmazták az épületszerkezeteknél
éppen úgy, mint a bútoroknál (4. ábra). Ezek a szerszámok bár fémből
készültek, pontosabb munkák elvégzésére azonban még nem voltak
alkalmasak. A gyalul még nem ismerték. Párkányprofilozást sem tudtak
készíteni megfelelő szerszámok hiányában. Az asztalos technika maga is
eleinte kezdetleges volt. Még a drága készítmények szerkezeti
összeépítése is elég fogyatékos. A keretbetét szerkezetét ismerték
ugyan, de a betétet nem árkolásba helyezték, hanem csak beszegezték a
keret közé. Az összeépítés technikai fogyatékosságait úgy igyekeztek
eltüntetni, hogy a termékek felületét vastag tapaszfestékkel (gittelés)
vonták be és színesen, vagy fehéren díszítették (5. ábra). A ládákat és
koporsókat többnyire rikító színekkel, mértani mintákkal dekorálták, sőt
néha a felületbe tapasztott színes (fajansz vagy féldrágakő darabokkal
is kirakták. A díszítés többnyire független a (ormától és szerkezettől
Az egyiptomiak Ismerték a furnérozás kezdeti formáit is: az olcsóbb
belső fát vékonyabb (de még nem furnér vékonyságú!) nemesebb
falemezekkel borították. Gazdagabb díszítésű bútorokon elefántcsont,
gyöngyház, sőt még arany- berakást is lehet látni.
■
Az egyiptomiak túlnyomórészt messziről szállított fafajtákat dolgoztak
fel, mivel országukban kevés fával rendelkeztek — mint pl. a nehezen
megdolgozható datolyapálma. Ezenkívül használták a szikomorfát, olajfát,
cédrust, tiszafát, ébenfát és a nílusi akácot.
A görög művészet (i. e. 600 - 100-ig).
■ A fatermékeket Görögországban
kézművesek és rabszolgákkal dolgoztató iparos vállalkozók állították
elő. Voltak már külön bútor- és épületasztalos specialistáik, ismerték a
hordógyártást és különböző szárazföldi és vízi járművek fából való
előállítását. A görögöknek már tökéletesebb szerszámok álltak
rendelkezésére, mint pl. a gyalu, esztergapad, ami lehetővé tette a
gondosabb, precízebb munkát. A gyalu feltalálása nagyobb lépéssel vitte
előre a famegmunkálást, mint a többi szerszámok együttvéve.
■
A bútorkészítés technológiája is sokat fejlődött. A görögök ismerték már
a keretbetét szerkezet alkalmazását, a gőzöléssel történő fahajlítást,
sőt a furnérozás és az intarzia kezdetleges eljárásait, továbbá
kifogástalan fakötések előállítási módját is. A görög asztalos mindezek
birtokában, a fa természetes tulajdonságainak, felületi szépségének
érvényre juttatására törekedett; bútorai ezért világos szerkezetűek és
anyagszerű hatásúak (6. és 7. ábrák). Formái magas művészi érzéket
mutatnak; ónálló, saját kifejezési eszközökkel él, és nem használ sehol
az építészetből kölcsönzött formákat. A leggyakrabban alkalmazott
fafajták: jávor-, puszpáng (buxus-), cédrus-, olaj-, ében-, dió-,
pálmafa.
A római művészet (i.e. 100 - i. sz. 300)
■ sok évszázados fennállása
folyamán nagyon mozgalmas fejlődésen ment át. A rómaiak először Itália
egész területét hódították meg, majd Karthágót és gyarmatait, végül
Görögországot is. Átvették a meghódított népek művészetét és azt — az
akkori lehetőségek szerint — a világ legtávolabbi részeibe is
eljuttatták.
■
A lakóházakat fényűzően alakították ki. A padló márvány, vagy színes
mozaik, a mennyezet kazettás kiképzésű, őrizvén a fából származó
szerkezeti formát, a falak mezőit pompás, izzó színezésű, dekoratív
festmények díszítik. A ház belső kiképzésével összhangban volt a római
bútorzat is, amely fő vonásaiban a görög bútorokkal rokon (8. és 9.
ábrák). Az asztalosmunkát Rómában is főleg rabszolgák végezték, az
akkori műhelyekről és munkafolyamatokról egyes képes ábrázolások adnak
némi tájékoztatást. A szerszámokról azonban gazdag leletek alapján —
bővebb Ismereteink vannak. A római asztalos már majdnem minden ma is
használt kéziszerszámmal rendelkezett és technikája is igen fejlett
volt. Sajnos a római bútort hasonló sors érte, mint a görögöt: minden
fabútor elpusztult, megismerésükre csak bronz- és márványleletek állnak
rendelkezésünkre.